Székely Zója kapja az országkvótát a párizsi olimpiára

MH/MTI
2024. június 29. szombat. 17:03

A férfiaknál egy magyar induló lesz Párizsban, Mészáros Krisztofer, a nőknél pedig Czifra Bettina Lili és Bácskay Csenge szerzett kvótát. Ezen kívül van még egy országkvóta, ennek sorsáról a bukaresti nemzetközi verseny felemáskorlát-eredményei döntenek Kovács és Székely között.

A magyar szövetség hírlevelében Draskóczy Imre, a nők szövetségi kapitánya elmondta, hogy Székely Zója magabiztos versenyzéssel lett finalista, míg Kovács Zsófia teljesítményén meglátszott a hosszú kihagyás.

„Zója 14.05-tel végzett, Zsófi több rontás után 10.6-tal zárt, első számú tartalékként. A holnapi döntő után fogom véglegesíteni javaslatomat az elnökség felé az olimpiai kvótára vonatkozóan” – idézték a szövetségi kapitányt.

Az M1 aktuális csatornának a szakember a következőt nyilatkozta:

„A mai verseny alapján Székely Zója magasan és stabilan jobban teljesített, mint Kovács Zsófia, akit nagyon sajnálok, és remélem, hogy a következő olimpiai ciklusban hozza majd a régi formáját, mert a mai nap az nem úgy sikerült, ahogyan azt ő tervezte. Nem úgy sikerült a rehabilitáció, mivel a leérkezésnél még látszik, hogy fáj a lába és azt gondolom, hogy egy olyan verseny alapján dőlt el, ami tiszta és egyenes volt.”

A szakember hozzátette, hogy a háromszoros Európa-bajnok tornász még mindig a térdsérülése utóhatásait szenvedi, és szerinte korai volt még számára ez a verseny. Kiemelte, addig húzták ezt a válogatót, amíg csak lehet, mivel arra vártak, hogy Kovács felépüljön.

„Rendkívül izgultam, nagyon feszült voltam az utóbbi napokban, de igazából ezt most nem is érzékeltem egészen addig a pillanatig, amíg be nem fejeztem a gyakorlatomat. Leugrottam és szinte egyből el is sírtam magam, nem azért, mert boldog vagy szomorú voltam, hanem egyszerűen így jött ki az a sok feszültség, ami az utóbbi időszakban rám nehezedett a kvóta körül” – mondta az M1-nek Székely Zója.

Draskóczy Imre értékelte a két olimpikon teljesítményét is.

„Bácskay Csenge ugráson lett döntős, kisebb pontatlansággal, Czifra Bettina Lili teljesítményével nem voltam megelégedve, bár finalista lett gerendán és talajon is. Remélem a döntőben tisztább gyakorlatokat látunk tőle. Ugráson indult Péter Sára is, aki jó teljesítménnyel döntőbe jutott” – fogalmazott.

A férfi mezőnyben Mészáros Krisztofer négy szerrel került döntőbe a román fővárosban.

„Krisztofer korláton és lovon első, nyújtón harmadik, gyűrűn pedig hatodik helyen lett finalista. Az utolsó simításokat végezzük Párizs előtt, így nagyon fontos a bukaresti versenyen a tapasztalatszerzés” – összegzett Szűcs Róbert, a férfi tornászok vezetőedzője.

Írta a Magyar Hírlap